Egészséges tőgyek, hosszabb élettartam
Írta Lisa Godding – AHV International
A tehenek megfelelő körülmények között sok éven át képesek a maximális termelésre. Gazdasági szempontból az idősebb tehenek is lehetnek hasznosak. Számos szakmai tanulmány szerint a tehenek 50-70%-át négy-öt éves koruk körül kényszerből leselejtezik (Gosselink et al., 2008). A tehenek idő előtti selejtezésének három fő oka a tőgy rossz állapota, a termékenység csökkenése és a lábproblémák. A hosszabb élettartam fenntarthatósági és gazdasági szempontból is előnyös. De mit tehetünk az állomány élettartamának növelése érdekében?
A selejtezés a tejelő állományok kezelésének egyik fontos eszköze, mivel gazdasági és állatjólléti jelentősége is van. A selejtezés a tehenek eltávolítását jelenti az állományból általában azért, hogy fiatalabb, jobb genetikai értékkel rendelkező állatokat tudjanak beállítani a helyükre (Gussman et al., 2019). A selejtezés stratégiai döntéshozatalon alapuló állománygazdálkodási eszköz, súlyos egészségügyi kihívások esetén azonban nem tervezett selejtezésre is sor kerülhet.

A nem tervezett selejtezés legfőbb oka a nem megfelelő tőgyegészség
A selejtezés egyik leggyakoribb oka a tőgy rossz egészségi állapota. Az optimális tőgyegészségnek ezért döntő szerepe van a tejelő tehenek élettartamának növelésében. Ha ritkábban fordul elő tőgyegészségügyi kihívás, akkor kevesebb állatot kell pótolni, magasabb lesz a várható élettartam, az állatjóllét és a pénzügyi eredmények pedig egyaránt javulnak.
A tejtermelők számára a tőgy egészségének megőrzése jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hiszen az egészséges tőgy elengedhetetlen a jó minőségű tej előállításához. Ráadásul, ha az állat jól érzi magát, akkor nő a táplálékfelvétele, ha pedig tőgye jó állapotban van, a gazdának kevesebb gondja lesz vele, így a hagyományos kezelési módszerekhez is ritkábban kell folyamodnia. Az ellést követő első száz napban a legnagyobb a kockázata a tőgyegészségügyi kihívásoknak, melyek akár komoly következményekkel is járhatnak.
A tőgyegészségügyi kihívások következményei
Az alábbi következményei lehetnek annak, ha az állatok tőgye nem egészséges:
- Termeléskiesés, a tejtermelés csökkenése;
- Rosszabb tejminőség;
- Nő a visszatérő kihívások kockázata;
- Magasabb selejtezési arány (több állatot kell pótolni);
- Nagyobb munkaerő-szükséglet.
Mennyi az optimális hasznos élettartam?
Egy tehén az ötödik laktáció után éri el a termelési maximumot. A kutatások azt mutatják, hogy gazdasági szempontból 8-9 laktáció az optimális. Az állat ekkor 10-11 éves. Az idősebb teheneket tartó gazdáknak kevesebb fiatal állatot kell beállítaniuk, és a kieső állatok számát 10-15%-kal csökkenthetik. Azokban az országokban, ahol a tejipar fejlett, egy átlagos tehén hasznos élettartama kevesebb mint 3 év (Pinedo et al., 2014) és legalább 6 év (CRV, 2022) között mozog. Ez azt jelenti, hogy a tehenek optimális beállítási életkora jóval magasabb, mint a jelenlegi átlagos selejtezési kor. A kikényszerített selejtezések alacsonyabb száma arra utal, hogy a gazdaságban kevesebb a kihívás, ami több bevételt jelent.
Milyen előnyei vannak annak, ha kevesebb kieső állatot kell pótolni?
Az életteljesítmény gazdasági hatásainak nyomon követése szempontjából kulcsfontosságú az, hogy mennyi kieső állatot kell pótolni. Ha kevesebb állatot kell pótolni, az az alábbi előnyökkel jár (Evers et al., 2017):
- A tehén a harmadik laktációtól kezdve hosszabb ideig tudja fenntartani csúcstermelését;
- Minél idősebb a tehén, annál jobb minőségű föcstejet termel;
- Az időseb tehenek az üszőhöz képest több takarmányt vesznek fel, és a termelés szempontjából hatékonyabbak;
- Alacsonyabb beállítási költségek;
- Célzottabb szelekció;
- Csökken az ammónia és üvegházhatású gázok kibocsátása, kevesebb takarmánykoncentrátumra van szükség, és kevesebb az ásványianyag-felesleg.
Hogyan optimalizálhatja az állatok tőgyének egészségi állapotát?
Az AHV azért fejlesztette ki a Tőgyegészség Programot, hogy javítsa és optimalizálja az állatok tőgyének állapotát. A program a korai felismerésre és a kihívásokra utaló jelek kezelésére összpontosít. Megvizsgáljuk például a tejtermelési nyilvántartásból nyert vagy a fejőrobotok által gyűjtött adatokat. A rendellenes értékek (közelgő) állategészségügyi kihívásokra utalhatnak. Tanácsadóink készséggel állnak rendelkezésére, és az Ön gazdaságának adatai alapján tanácsot adnak a maradandó tőgykárosodás és az ezzel járó költségek minimalizálása érdekében.
Források:
Gosselink, J. M. J., Bos, A. P., Bokma, S., & Koerkamp, P. G. (2008). Oudere koeien voor een duurzame houderij. V-focus, 5(4), 30-31.
Gussmann, M., Denwood, M., Kirkeby, C., Farre, M., & Halasa, T. (2019). Associations between udder health and culling in dairy cows. Preventive veterinary medicine, 171, 104751.
Pinedo, P. J., Daniels, A., Shumaker, J., & De Vries, A. (2014). Dynamics of culling for Jersey, Holstein, and Jersey× Holstein crossbred cows in large multibreed dairy herds. Journal of dairy science, 97(5), 2886-2895.
CRV. Visited 11-21-2022. https://www.cooperatie-crv.nl/downloads/stamboek/bedrijven-en-koeien-in-cijfers/
Evers, A. G., & de Haan, M. H. A. (2017). Hoge levensproductie Nederlandse melkkoeien.
A tőgyegészség megelőző jellegű támogatása
Az alábbiakban bemutatjuk az általunk ajánlott protokollt az optimális tőgyegészség érdekében. A képre kattintva további információkat láthat a termékről. Az optimális eredmények elérése érdekében javasoljuk a termékek programban történő használatát.
Lépjen velünk kapcsolatba!
Lépjen velünk kapcsolatba! Szeretné ha tanácsadóink egyike meglátogatná önt és átbeszélnék a farmját érintő egészségügyi nehézségeket? AHV Tanácsadóink örömmel állnak rendelkezésére, hogy együtt mérhessék fel a tehénállomány egészségét és a megfelelő tanáccsal lássák el.