Nincsenek itt nagy csodák…
Az Erdőhát Zrt. Magyarország észak-keleti részén, Vámosoroszi községben található, 1500 tehénből álló állománnyal dolgozó telep. A telep vezetőjével, Végh Norberttel, 2020 óta dolgozunk együtt.
Látogatásunknak ezúttal egy nagyon fontos apropója volt, idén ugyanis Norbi lett az „Év Holsteintenyésztője”, ezért személyesen szerettünk volna neki gratulálni a díjhoz.
Ha már ott jártunk, megragadtuk az alkalmat, hogy értékeljük az elmúlt három és fél év tapasztalatait is.
– Norbi, először is engedd meg, hogy az egész AHV csapat nevében gratuláljunk az “Év Holsteintenyésztője” cím elnyeréséhez. Hogy fogadtad ezt az elismerést?
– Köszönöm szépen… nagyon meglepődtem, amikor megtudtam. Tudtam, hogy telepszinten, cég szintjén elismerik a munkámat, de így ez már országos elismerés. Leírhatatlan érzés!
– Mi is nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Veled dolgozhatunk! Úgy gondoljuk, hogy nagyon sikeresen tudunk együtt működni. Mondanál pár szót magadról bemutatkozásként?
– 2010. januárban kezdtem telepvezetőként dolgozni az Erdőhát Zrt. vámosoroszi szarvasmarha-telepén. Most 1500 tehénnel és szaporulatával dolgozunk. A tavalyi laktációs zárásunk 14382 kiló volt, ez volt az eddigi rekord 1359 tehén átlagában. Ez hihetetlen kategória, mivel 3000 kilóval több, mint az országos átlag, főleg ilyen nagy létszámban. Már három éve országos elsők vagyunk ezer laktációzárás feletti kategóriában.
– Nagyon sokan szeretnék mindezt utánad csinálni! Tudsz javasolni azoknak valamit, akik hasonló eredményeket szeretnének elérni?
– Nagyon sok munka van ebben.. Nincsenek itt nagy csodák, csak minden nap meg kell csinálni mindent…- hangzik a válasz egy cinkos mosoly kíséretében.
– Azért mi, amikor ide látogatunk a telepre, látjuk, érezzük a „titkot”. Azt a valamit, ami nélkül ezek az eredmények elképzelhetetlenek lennének. Nagyon szereted a munkádat, ugye?
– Igen, nagyon szeretem….
– Norbi, mik a tapasztalataid az AHV-ról, az együttműködésünkről így 3-3,5 év távlatában?
– Nagyon jó tapasztalataim vannak, szinte az egész termékpalettátokat használom. A tőgyvonallal kezdtünk és már az első pár kezelés meghozta a hozzá fűzött reményeket. Sokban könnyítettétek a munkámat, mivel kevesebb lett a kieső tej, amit korábban nem tudtam értékesíteni. Az állatok is kevesebb stressz éri, mert ugye nincs szükség csoportváltásra.
– Sokkal könnyebb lett a dolgom, mert időt spórolok, és nálunk minden idő számít!
– Anyagcsere zavarok esetén, az étvágy, a folyamatos kérődzés biztosítása érdekében a Booster termékcsaládunkat mikor kezdted el használni?
– A Boostert 2021 év végén. Körülbelül a tőgy vonalas termékeitek után egy évvel. Nagyon szépen jöttek a számok, visszajött a tej az anyagforgalmi kihívásokkal küzdő tehenekbe. Ez a termék is bevált, egy korábban használt, másik készítményt sikerült vele kiváltanunk. 30 nappal ellés előtt kapják meg az állatok.
– Norbi, nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen szinten AHV felhasználók lettetek, és további sikeres munkát kívánok a jövőben is!
-Köszönöm szépen!